Bélyegen a 2018-as év gyógynövénye, a valódi levendula

1. abra A belyegblokk alapvaltozataAz MGYT Gyógynövény Szakosztályának kezdeményezésére 2018. május 2-án a Magyar Posta a 2018-as év gyógynövényét, a levendulát ábrázoló bélyegblokkot bocsátott ki.

Remélhetőleg a gyógyszerész kollégák közül is sokak tetszését elnyeri majd a Maros Krisztina, fiatal grafikusművész által tervezett bélyeg és alkalmi boríték. Az 1000 Ft névértékű blokk 70 000 példányban jelent meg. A szenvedélyes bélyeggyűjtők bizonyára megvásárolják majd, de lehet ez első, emlékezetes darabja is egy most induló gyűjteménynek.

A bélyegblokk és az alkalmi boríték megvásárolható a filatéliai szakszolgálatot nyújtó postahivatalokban, illetve megrendelhető a Magyar Posta Zrt. webshopjában. Alkalmi és első napi bélyegző korlátozott ideig kérhető az ország számos településén működő elsőnapi postákon. Reméljük, hogy a bélyeg és a boríték a 2018. június 8-9. között Visegrádon megrendezésre kerülő XV. Magyar Gyógynövény Konferencián rendezvényposta keretében is kapható lesz.

A Gyógynövény Szakosztály ezzel a bélyegtéma-javaslattal is szeretné a lakosság körében népszerűsíteni az Év gyógynövénye kezdeményezést, valamint megerősíteni a korszerű fitoterápia jelentőségét a betegségek gyógyításában és megelőzésében, valamint hangsúlyozni a gyógyszerészek szerepét a szakszerű gyógynövény-alkalmazásban.

2. abra Az alkalmi es elsonapi belyegzovel ellatott boritek es belyeg

Hivatkozások:

https://www.posta.hu/belyeg/belyegeink/ujdonsagok/ev-gyogynovenye-2018-valodi-levendula

https://eshop.posta.hu/storefront/belyeg/belyeg/az-ev-gyogynovenye-2018-valodi-levendula/prod2018170030011.html

Bejelentkezés

A honlapra való regisztrálással nyomon követheti előfizetéseit, rendezvényekre történő jelentkezéseit.

e-learning

E learning 2017 web

Hírlevél

Keresés

Egy százalék

egyszazalek modul

Allergiás megbetegedések

Allergia logo

International

eufeps logo

Fip

Kérdezze meg...

gyogyszeresz fiatal

Farmakognóziai Hírek

gyogynoveny2

facebook

Aktuális szám

Gyógyszerészet – korábbi számok