Pályázat – Zalai Károly Emlékérem 2018

Zalai emlekerem kicsi WEBA Pályázati felhívás végzős gyógyszerészhallgatók részére
A Magyar Gyógyszerésztudományért Alapítvány pályázati felhívást tesz közzé a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Budapesti Szervezete kezdeményezésére alapított Zalai Károly Emlékérem elnyerésére

Célja: Elismerésben részesíteni azon végzős gyógyszerészhallgatót, aki az egyetemi tanulmányait példaértékű módon, kimagasló eredménnyel végezte. Továbbá a gyógyszerész- vagy az orvostudományok területén önálló kutató munkát végzett, melyet igazolható módon tudományos folyóiratban publikált.

Pályázat feltételei:

  • Semmelweis Egyetem végzős gyógyszerészhallgatója
  • egyetemi tanulmányainak átlaga: legalább 4.00
  • MGYT ifjúsági tagja
  • tudományos folyóiratban publikált kísérletes munka

Pályázat menete:

  • MGYT ifjúsági tagság igazolása
  • egyetemi tanulmány eredményeinek igazolása
  • publikációk, tudományos előadások, poszterek bemutatása (cím, szerzők, megjelenés helye, ideje, impact faktor feltüntetésével)
  • tudományos igényű dolgozat benyújtása (legfeljebb 10 000 karakter), melyben ismerteti a pályázó az eddigi kísérletes munkáját, eredményeit
  • szakmai önéletrajz

Pályázat leadási határideje: 2018.07.02.

Pályázat elbírálási szempontjai:

  1. dolgozat
  2. publikációk
  3. egyetemi tanulmányi átlag

Pályázat díjazása:

  • 50 000 Ft
  • Zalai Károly Emlékérem
  • ingyenes részvétel a következő évi Rozsnyay Mátyás Emlékversenyen, vagy az MGYT valamelyik szakosztályi rendezvényén

Pályázat zsűritagjai:

  • Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar dékánja
  • Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság elnöke
  • Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Budapesti Szervezetének elnöke

A díj átadása:

  • Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar ünnepélyes diplomaosztóján

A pályázatokat a következő e-mail címre küldjék: titkarsag@mgyt.hu 

Bejelentkezés

A honlapra való regisztrálással nyomon követheti előfizetéseit, rendezvényekre történő jelentkezéseit.

e-learning

E learning 2017 web

Hírlevél

Keresés

Egy százalék

egyszazalek modul

Allergiás megbetegedések

Allergia logo

International

eufeps logo

Fip

Kérdezze meg...

gyogyszeresz fiatal

Farmakognóziai Hírek

gyogynoveny2

facebook

Aktuális szám

Gyógyszerészet – korábbi számok