2000. május 24–27. XXXV. Rozsnyay Mátyás Emlékverseny

A XXXV. Rozsnyay Mátyás Emlékversenyt 2000. május 24–27-ig Szegeden a Hotel Forrásban rendezte meg a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kara, a Magyar Gyógyszerészeti Társaság Csongrád Megyei Szervezete, a Magyar Gyógyszerész Kamara Csongrád Megyei Szervezete, a Magángyógyszerészek Országos Szövetsége és a Rozsnyay Mátyás Alapítvány.

Az emlékverseny ünnepélyes megnyitója a Városháza dísztermében volt, ahol a rendező szervezetek képviselőin kívül a város alpolgármestere is köszöntötte a résztvevőket.

Az elnöki teendőket a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karának dékánja dr. Erős István profeszszor úr látta el. Megnyitó beszédében a verseny fontosságáról beszélt. Ismertette névadónk életútját, az emlékversenyek történetét ésa versenyzők előtt álló feladatokat.

Ez alkalommal sor került a Rozsnyay Mátyás Alapítvány kuratóriumi ülésére és közgyűlésére is, melyen az elnökség és a felügyelő bizottság beszámolt az előző évi munkájáról, az alapítvány pénzügyi helyzetéről és beterjesztette a közhasznúsági jelentést, melyet a jelenlévők elfogadtak.

Ülést tartott az MGYT Ifjúsági Bizottsága is és ez alkalommal értékelték a szervezet által kiírt pályázatra érkezett dolgozatokat.

A Rozsnyay bírálóbizottság megyei küldötteinek munkáját 6 tagú szakzsűri, az MGYT Tudományos Bírálóbizottságának delegáltja és a Rozsnyay Alapítvány tagjai segítették.

Az emlékversenyre bejelentett és elhangzott előadások a következők voltak:

  • Matejcsik Csaba (PTE I. sz. Belgyógyászati Klinika, Pécs): A „Daily dose” rendszer bevezetésének előnyei belgyógyászati klinikán.
  • Ördöghné Kaszab Judit (Gránátalma gyógyszertár, Pápa): A Lyme-kór gyógyszeres kezelése.
  • Vimláti Gábor (Óbuda gyógyszertár, Budapest): Csomagolóanyagok minőségbiztosításának kérdései közforgalmú gyógyszertárban.
  • Lázár Zsófia (PTE-ÁOK Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet, Pécs): Rotavírus vakcina: vajon tényleg szükségünk van rá?
  • Sánta Zsuzsanna (Dunaparti patika, Budapest): Új szerepben a gyógyszerészek: a menedzser-patikus.
  • Szabady Júlia (Hajnal gyógyszertár, Budapest): Homeopátiás gyógyszerek alkalmazási lehetősége allergiás nátha kezelésében.
  • Bognár András (Ciprus-Hungária patika, Budapest): Gyógyszerészi gondozás és az egészségnevelés lehetőségei officinai keretek között.
  • Jánvári Viola (Borostyán gyógyszertár, Tiszaújváros): A jelen és a múlt gyógyszerésze kulturális életünkben.
  • Kovács Eszter Kinga (Segítő Mára gyógyszertár, Sopron): Vitaminok és nyomelemek túlzott fogyasztásának kockázatai.
  • Kovács András Péter (Szebellédy gyógyszertár, Sopron): Illóolajtartalmú növényi drogok szerepe a gastroenteralis indikációban.
  • Rapavi Erika (Tölgyfa patika, Kerepes): A szabad gyökök szerepe és jelentősége a megelőzésben és a gyógyításban.
  • András Melinda (Kolla gyógyszertár, Székelyudvarhely, Románia): Aktuális szempontok a giardiosis kezelésben.
  • Danyikó Anikó: Borsod-Abaúj-Zemplén megyei allergia szűrés eredményei, különös tekintettel az allergiás rhinitisre
  • Kovács Éva Zsuzsanna (Ezüst Kehely patika, Sopron): Gyógyszertárunk antibiotikum fogyásának elemzése (Hatástan).
  • Pongrácz Zita (Remedia patika, Szekszárd): Az izsóp fitoterápiás értékelése.
  • Balogh Andrea (Andrássy gyógyszertár, Budapest): Az állatgyógyászati szemészetben alkalmazott magisztrális készítmények lehetőségei és korlátjai.
  • Sándor Anikó, dr. Sándor Zsolt (Székelyudvarhely): A gyógyszerész szerepe és hatásköre a jelenlegi romániai állatgyógyászatban.
  • Léva Csaba (Pelikán gyógyszertár, Kópháza): Betegtájékoztatás a tára mellől.

Versenyen kívüli előadások

  • Aubel Hajdu Zsuzsanna (OGYI, Budapest): Carbamazepin tartalmú gyógyszerkészítmények összehasonlító gyógyszerforma – vizsgálata.
  • Havass Judit (SZTE Gyógyszerhatástani Intézet), Bakos Krisztina (Orvosi Vegytani Intézet, Szeged): Merevvázas és nagy térkitöltésű aminosavakat tartalmazó oxitocin antagonisták szintézise és farmakológiai jellemzése.
  • Cserne Annamária (SZTE Gyógyszertechnológiai Intézet, Szeged): Felületaktív anyagok technológiai szempontból fontos tulajdonságainak minősítése.

A 20 bejelentett versenyelőadás közül a Bírálóbizottság 1 előadót jutalmazott Rozsnyay plakettel, további 5 előadót Dicséret és kiemelt díjazásban, a többit Dicséretben és díjazásban részesítette.

Az emlékversenyt Rapavi Erika (gyógyszerész, Kerepes, Tölgyfa Patika) nyerte, aki a Rozsnyay Mátyás plaketten és a 12000 Ft-os első díjon kívül elnyerte a Magyar Gyógyszerész Kamara különdíját is.

Dicséretben és kiemelt díjazásban részesült:

  • András Melinda (Székelyudvarhely, Kolla gyógyszertár, Románia), aki elnyerte az MGYT Pest megyei Szervezete megosztott különdíját is,
  • Danyikó Anikó (orvoslátogató), aki elnyerte a Gyógyszerészet Szerkesztősége különdíját is,
  • Sándor Anikó gyógyszerész és dr. Sándor Zsolt állatorvos, akik elnyerték az MGYT Pest megyei szervezete megosztott különdíját is,
  • Kovács Eszter Kinga (Sopron, Segítő Mária gyógyszertár), aki elnyerte a Novodata Rt. különdíját is,
  • Vimláti Gábor (Óbuda gyógyszertár, Budapest): aki elnyerte a Csanádpharma különdíját is.
  • Dicséretben és díjazásban részesült:
  • Szabady Júlia (Hajnal gyógyszertár, Budapest), aki elnyerte az MGYT Hajdú-Bihar megyei szervezete által felajánlott különdíjat is,
  • Balogh Andrea (Andrássy gyógyszertár, Budapest), aki elnyerte az MGYK Hajdú-Bihar megyei szervezete által felajánlott különdíjat,
  • Pongrácz Zita (Remedia patika, Szekszárd), aki elnyerte a HC-Pointer Kft. által felajánlott különdíjat is,
  • Lázár Zsófia (PTE-ÁOK, Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet, Pécs), aki elnyerte a MOSZ Csongrád megyei szervezete által felajánlott különdíjat is,
  • Kovács András Péter (Szebellédy gyógyszertár, Sopron), aki elnyerte a Hungaropharma Rt. által felajánlott különdíjat is.

Dicséretben, díjazásban és tárgyjutalomban részesült:

  • Ördöghné Kaszab Judit (Gránátalma gyógyszertár, Pápa),
  • Jánvári Viola (Borostyán gyógyszertár, Tiszaújváros),
  • Sánta Zsuzsanna (Dunapart patika, Budapest),
  • Léva Csaba (Pelikán gyógyszertár, Kópháza)
  • Kovács Éva Zsuzsanna (Ezüst kehely patika, Sopron),
  • Bognár András (Ciprus-Hungária patika, Budapest),
  • Matejcsik Csaba (PTE I. sz. Belgyógyászati Klinika, Pécs).

Az emlékversenyen tovább folytatódott az a kedvező folyamat, ami talán Debrecenben volt először észlelhető, és ami az előadók felkészültségében, a bemutatott dokumentációs anyag minőségében, ill. a szabad előadások számában nyilvánult meg.

Több szempontból is újat hozott a XXXV. Rozsnyay emlékverseny. Dr. Péter H. Mária professzor asszony kíséretében az idén 2 erdélyi fiatal gyógyszerész érkezett, akik versenyelőadáson szerepeltek – az eredményt látva – nem is roszszul.

Új volt az is, hogy azok a fiatalok, akik egyetemi vagy egyéb intézetben munkakörük kapcsán foglalkoznak kutató munkával, versenyen kívül indultak, illetve tartottak előadást pénteken délután.

Dr. Erős István elnök zárszavában a Rozsnyay életművet állította a fiatalok elé és azt hangsúlyozta, ami egyébként a verseny névadójának síremlékén is olvasható: „Szorgalom és tudás.”

Az első 6 helyezett előadásának közlését javasolta és értékelte az előadásokat. Úgy gondolom, minden résztvevőnek emlékezetes marad a jól előkészített, ideális környezetben lebonyolított, tartalmas kulturális programokkal színesített és minden szempontból jól szervezett rendezvény.

Dr. Blum Ferenc és dr. Fodorné dr. Novák Alexandra azzal is emlékezetessé tette a versenyt, hogy idén először az előadók teljesen ingyen vehettek részt a rendezvényen.

A XXXVI. Rozsnyay Mátyás Emlékverseny rendezési jogát az MGYT Fejér megyei Szervezete, az MGYK és a MOSZ helyi szervezeteivel közösen nyerte el.

 

Dr. Weltler János

a Rozsnyay Mátyás Emlékverseny

ügyvezető elnöke