Abbahagyható-e (ha jobban van a beteg)? Mi a teendő kihagyott adag esetén? Mi történik, ha nem szedi a gyógyszert?
Dr. Hankó Balázs egyetemi docens
Semmelweis Egyetem, Egyetemi Gyógyszertár, Gyógyszerügyi Szervezési Intézet
A címben is szereplő kérdések ugyanazt a jelentős problémakört járják körül, a betegegyüttműködés, pontosabban a beteg nem együttműködés kérdését. A kérdés jelentőségét tekintve a sok tudományos munkában megjelent adat helyett elég, ha csak az alábbi jól ismert összefüggéseket idézzük fel: a WHO becslése szerint a fejlett országokban, a krónikus betegségben szenvedőknél a beteg-együttműködés aránya csak 50% körüli. Vizsgálatok számolnak be arról, hogy a gyenge beteg-együttműködés a vezető oka az elvárt klinikai eredmények elmaradásának. A kezelés hatékonysága mellett a beteg-együttműködés alacsony aránya rontja a beteg életminőségét, életkilátásait, veszélyezteti a beteg biztonságát, és indokolatlanul növeli az egészségügyi költségeket.
Nem közömbös tudni, hogy beteg-együttműködés tárgykörben különböző szakmai kifejezésekkel találkozhatunk; úgymint compliance, adherencia, perzisztencia, konkordancia. Mindezen meghatározások közül a mindennapos gyógyszertári gyakorlat szempontjából egy szempont mindenképpen kiemelendő; az adherencia a WHO szerint „az egyén egészségügyi szakemberekkel egyeztetett ajánlásoknak megfelelő viselkedése a gyógyszerszedés, diéta és az életmódváltozás területén”. A fogalomban az egyénnel, beteggel egyeztetett ajánlás azon megközelítést hangsúlyozza, mely a gyógyítás aktív részesévé teszi a pácienst. Ez különösen igaz a gyógyszeralkalmazás területén, ahol a terápia eredményessége csak úgy várható el, ha a beteg megérti és saját preferenciát figyelembe véve elfogadja, és ez alapján a mindennapi gyakorlatban alkalmazza is a gyógyszert. A megértés azért is fontos, mert így tudjuk a gyakorlatban sokszor előforduló un. laikus hipotézis hatását minimalizálni, mikor a beteg a félreértett, vagy értelmezett tájékoztatás alapján meg van arról győződve, hogy helyesen cselekszik. A gyógyszerészek feladata tehát egyértelműen – világszerte – a betegek adherenciájának növelése!
A beteg-együttműködés holisztikus megközelítésében azonban nemcsak a gyógyszerszedés abbahagyásának, dózis kihagyásának kérdései sorolhatóak be, hanem az alábbiak (nem váltja ki a felírt készítményt; nem íratja újra fel a készítményt, dózis kihagyás, eltérés; nem megfelelő időzítés; másnak felírt gyógyszert alkalmaz; gyógyszert olyan étellel, itallal vesz be ami interakcióban áll; lejárt készítmény bevétele; nem megfelelő minőségű készítmény alkalmazása; nem megfelelően tárolt készítményt alkalmaz; nem megfelelő technika a gyógyszerbevétel során) is mind-mind az adherencia hiányosságaira mutatnak rá.
A gyakorlat szempontjából a legfontosabb kérdés azonban az, hogy honnan tudhatom, hogy mely beteg esetében lesz rosszabb az együttműködés, és mit tehetek egy rövid expediálási szituáció alatt, hogy ezt felmérjem és megelőzzem? A feladat teljesítéséhez ismerni kell a beteg-együttműködés hiányosságának komplex összefüggésrendszerét. A beteg terápiás együttműködésének főbb befolyásoló tényezőit, összefüggéseit jól mutatja be a vonatkozó ábra.
1. ábra: beteg-együttműködést befolyásoló tényezők
Ez alapján és a gyakorlat szerint is fokozottan érdemes figyelnünk azon betegeinkre akik:
- alacsonyabb egészségügyi műveltségűek, látási, hallási, mozgáskoordinációs zavarban szenvednek,
- komplex gyógyszerelésűek, mellékhatásokra panaszkodnak,
- nehéz szociális, társadalmi helyzetben élnek, gyógyszerköltségeik megterhelőek,
- az egészségügyi ellátórendszerre panaszkodnak,
- egyéb, főleg mentális betegségekben szenvednek.
Ezen kategóriák megfigyeléssel, a beteg, illetve családja történetének előzetes ismeretével, a szedett gyógyszerek jellemzőiből sokszor azonosíthatóak. Mindezt kiegészíthetik a betegegyüttműködés hiányosságát az expediálás során felmérő kérdések is. Ennek algoritmusát az Alapszintű gyógyszerészi gondozás keretében végzett gyógyszerbiztonsági ellenőrzés szakmai irányelve az alábbiakban rögzíti: A nem megfelelő beteg-együttműködés kiszűrésére az alábbi kérdés alkalmas: „Előfordult-e a legutolsó gyógyszerkiváltás óta, hogy nem vette be a gyógyszerét, nem vette be mindegyik gyógyszerét, vagy nem megfelelő mennyiségben szedte a gyógyszereit?” Egyetlen igen válasz esetén felmerül a non-adherencia gyanúja. Ez esetben kívánatos megbecsülni annak gyakoriságát, ki kell deríteni, hogy melyik gyógyszer(ek) esetében fordult elő, és ha indokolt, a gyógyszerész az OEP adatbázis felhasználásával feltárhatja a korábban kiváltott gyógyszereket és a kiváltás időpontjait. Fontos, hogy a gyógyszerésznek ki kell deríteni, hogy szándékos, vagy nem szándékos non-adherencia áll a gyógyszerszedés elmulasztásának hátterében. Előbbi esetben (melynek okai lehetnek: a gyógyszer ára, a gyógyszer mellékhatása, a gyógyszer vélt, vagy valós hatástalansága, a gyógyszer-alkalmazás ismeretének hiánya, a gyógyszeralkalmazás bonyolultsága, az adagolási rend életvitel miatti betarthatatlansága) a gyógyszeres terápiában a gyógyszerész által javasolt, vagy az orvosi kompetenciába tartozó változtatások jelenthetnek megoldást. Ilyen szándékos beteg-együttműködést javító javaslatok lehetnek a megfelelő adagolási rend, gyógyszerforma kiválasztása, kedvezőbb térítési díjú gyógyszerrel való helyettesítés, valamint jobb mellékhatás profilú gyógyszerkiválasztásának kezdeményezése.
Míg a nem szándékos non-adherencia esetében (a beteg elfelejti bevenni a gyógyszerét, nem érzi annak fontosságát) a konkrét gyógyszereléssel összefüggő tanácsadás helyett előtérbe kell helyezni a beteg viselkedésváltozási hajlandóságával, szociális támogatottságával összefüggő segítséget. Ennek alapjait a 2. ábrán szereplő viselkedésváltozás transzteoretikus modellje írja le. Ez egy körfolyamat, ahol is az egyénnek lépésről lépésre kell az egyes stádiumokon végighaladnia, de elképzelhető az is, hogy egy-egy stádium kimarad, továbbá minden fázisból lehet visszaesés egy előző állapotba. A gyógyszerészek által használt tanácsadási metódusok legnagyobb hiányossága, hogy mindig olyan üzeneteket fogalmazunk meg, amelyek cselekvésre szólítanak fel (Minden reggel felkelés után kell bevenni a gyógyszert, nem szabad vörös húsokat fogyasztani stb.), de ez csak a betegek 25%-át éri csak el, akik a cselekvési fázisban vannak. A siker titka tehát, a beteg éppen aktuális változási állapotának megfelelő komplex technika alkalmazása, hogy a beteget a változás következő állapotába tudjuk segíteni.
2. ábra: Viselkedésváltozás transzteoretikus modellje
Megállapítható, hogy az egészségügyi ellátórendszerben a várt eredményesség elmaradásának hátterében kiemelt szerepe van beteg-együttműködés hiányosságainak a helyes gyógyszeralkalmazás területén. A probléma azonosítására és megoldási javaslatok kidolgozására a gyógyszerésznek a rövid expediálási szituációkban is lehetősége van, a nonadherenciára hajlamosító tényezők ismerete, és rövid kategorizáló kérdés(ek) alkalmazása által. A megoldási javaslatok során pedig figyelemmel kell lenni, arra, hogy a probléma oka az együttműködés hiányának szándékos, vagy nem szándékos volta.