Életének 85. évében elhunyt dr. Vincze Zoltán, a Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának korábbi dékánja, Társaságunk tiszteletbeli elnöke

Mély megrendüléssel értesültünk, hogy 2025. július 15-én, életének 85. évében eltávozott közülünk dr. Vincze Zoltán, a magyar gyógyszerészet kiemelkedő alakja, a Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának korábbi dékánja, az Egyetemi Gyógyszertár Gyógyszerügyi Szervezési Intézetének professor emeritusa, a szakma elhivatott képviselője, aki egész életét a gyógyszerészet ügyének szentelte.

1966-ban szerzett gyógyszerészi oklevelet a Budapesti Orvostudományi Egyetemen, majd 1969-ben gyógyszertechnológiából doktorált, később kandidátusi, illetve habilitációs fokozatot is szerzett. Szakgyógyszerészi képesítéssel rendelkezett gyógyszertechnológia (1973), egészségügyi és gyógyszerügyi szervezés és igazgatás (1980), klinikai gyógyszerészet (2003) területeken.

Korán kezdődő egyetemi pályáján tanársegédként kapcsolódott a Semmelweis Egyetem Gyógyszertárához, ahol 1974-től igazgatóhelyettes, 1992–2005 között pedig az intézet igazgatója, majd professor emeritus lett.

Kutatásai középpontjában a klinikai gyógyszerészet, gyógyszerügyi szervezés és farmakoökonómia, illetve a gyógyszerfelhasználás-elemzések, költség-hatékonysági és életminőség vizsgálatok álltak.

Rendkívül meghatározó volt szerepe az egyetemi oktatásban: több évtizeden át oktatta az alkalmazott gyógyszerészeti ismereteket, több mint húsz könyv és könyvfejezet szerzője, számos doktori munka témavezetője volt. Iskolateremtő munkáját fémjelzi az irányítása mellett megvédett nagyszámú doktori értekezés.

1996–2002 között a Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar dékánjaként jelentős felújításokat vitt véghez, ekkor újult meg a Hőgyes tömb, valamint a nagy előadóterem.

A magyar gyógyszerészet szakmai szervezeteinek vezetésében is meghatározó szerepet játszott: a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság (MGYT) főtitkára, később kétszeres elnöke, majd tiszteletbeli elnöke volt. Mindig szívügyének tekintette a szakmai közösség erősítését, a gyógyszerészet presztízsének növelését.

Az MGYT mellett a Magyar Gyógyszerészi Kamara első elnöke, számos hazai és nemzetközi szakmai szervezet tagja, többek között a FIP (International Pharmaceutical Federation) Életműdíjasa, több rangos nemzetközi kitüntetés birtokosa.

Mint a Gyógyszerészet folyóirat szerkesztője, később főszerkesztője, nagyban hozzájárult a szakma tudományos továbbképző hátterének erősítéséhez.

Vincze Zoltán professzor úr szerénysége, embersége, kiváló szervezőkészsége és elkötelezettsége generációk számára szolgált példaként. Nemcsak szakmai tudásával, hanem emberségével, segítőkészségével és közösségszervező munkájával is mély nyomot hagyott minden kollégájában és tanítványában.

A magyar gyógyszerészet történetének egyik meghatározó alakját veszítettük el személyében.

Odaadását, szakmai igényességét és emberi példamutatását mindazok tovább viszik, akik tanítványai, kollégái vagy barátai lehettek. Intellektuális hagyatéka és empátiája iskolateremtő módon hat tovább, mindannyiunk közös gazdagságává válva.

Fáradhatatlan törekvése, hogy a gyógyszerészetet tudásban és közösségben is gazdagabbá tegye, örök tanulságként él velünk: a hivatás, a tudás és az emberség egysége képes a világot maradandóan jobbá tenni. Emlékét és szellemi örökségét mély tisztelettel őrizzük, és hisszük, hogy példája tovább él a hazai gyógyszerésztársadalomban.

Dr. Antal István, egyetemi tanár, dékán
Dr. Zelkó Romána, egyetemi tanár, intézetigazgató

(https://semmelweis.hu/hirek/2025/07/15/elhunyt-dr-vincze-zoltan-professor-emeritus/)


Prof. Vincze Zoltán gyógyszerészi oklevelét 1966-ban szerezte a Budapesti Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán, 1969-ben gyógyszertechnológiából doktorált, 1985-ben gyógyszerutilizáció témakörében kandidátusi fokozatot szerzett, 1994-ben habilitált.

A végzés után tanársegédként Zalai Károly professzor hívására a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Egyetemi Gyógyszertárában (ma Semmelweis Egyetem Egyetemi Gyógyszertár Gyógyszerügyi Szervezési Intézet) helyezkedett el, 1974-ben adjunktussá, 1987-ben docenssé, 1992-ben egyetemi tanárrá nevezték ki, jelenleg az Intézet emeritus professzora. 1974-től igazgató-helyettes, 1992-től 2005-ös nyugdíjazásáig intézetigazgató. Az alkalmazott gyógyszerészeti ismeretek kimagasló oktatója, számos diplomadolgozat és doktori disszertáció (köztük az első hazai gyógyszerészi gondozással foglalkozó doktori munka) témavezetője, Több mint húsz könyv és könyvfejezet írása és szerkesztése fűződik a nevéhez, közleményeinek száma meghaladja a 100-at. Vezetése alatt megújította az Intézet oktatási profilját, és jelentős előrelépést sikerült elérnie az egyetemi gyógyszerellátás szervezésében, melyben kiváló klinikai kapcsolatai is segítették.

1996-2002 között a Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar dékánja volt. Dékáni évei alatt indult el a Hőgyes tömb rekonstrukciója, melynek keretében sikerült felújítani az épületegyüttes utcai homlokzatát és a nagy előadótermet.

A Fővárosi Tanács Gyógyszertári Központjának igazgatója volt 1989-1996-ig, részt vett a patikaprivatizáció előkészítésében, a Központ az ő vezetése alatt formálódott modern nagyvállalattá (Pharmafontana Gyógyszerészeti Rt.).

A kezdetektől aktívan, fontos tisztségeket betöltve kapcsolódott be a Magyar Gyógyszerészeti Társaság (ma Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság) életébe; 1986-96-ig, két cikluson át a Társaság főtitkáraként segítette prof. Nikolics Károly majd prof. Szász György elnök munkáját. A Magyar Gyógyszerészeti Társaság elnökévé választották 1996-ban, mely tisztséget két cikluson át töltötte be. 2004-ben tiszteletbeli elnökké választották. 2010-2012 között újra a Társaság elnöke lett. Évtizedeken át volt a tagja a Gyógyszerészet szerkesztőségének, 1991-től 2005-ig a lap főszerkesztője volt. Az MGYT elnökeként szívügye volt, hogy a Társaság olyan minőségben képviselje a gyógyszerészi hivatást és tudományt, hogy a szakmán belül és kívül egyaránt elismert, országhatáron túl is ismert szervezet legyen. Ő kezdeményezte, hogy a Társaság vegye vissza az 1948-ban erővel elvett Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság elnevezést. Megteremtette az önálló kiadói tevékenység alapjait és irányításával újultak meg a Társaság lapjai. A FIP alelnökeként szoros kapcsolatot épített ki a térség gyógyszerészeti társaságaival.

Alapító tagja és első elnöke volt a Magyar Gyógyszerész Kamarának 1989-1990-ben. A nemzetközi gyógyszerészi közéletben is meghatározó szerepet tölt be. 1986-tól 2004-ig tagja volt a Nemzetközi Gyógyszerészeti Szövetség (FIP) Tanácsának, s két cikluson át a FIP alelnöke 1992-től 2000-ig. Az 1992-ben megalakult Europharm Forum első alelnöke.

Szakmai közéleti és egyetemi oktató munkáját számos kitüntetéssel ismerték el. Többek között a Kiváló gyógyszerész (1989), az Apáczai Csere János-díj (2002) és a Batthyány-Strattmann László-díj (2004) kitüntetettje. A Semmelweis Egyetem „Pro Universitate” emlékérmét 2002-ben kapta meg, Kiváló PhD oktató 2005-ben. Az MGYT-ben végzett sokrétű és áldozatos munkájáért is több, így ThanKároly Emlékérem (1971), Societas Pharmaceutica Hungarica jutalomérem (1988), Kazay Endre Emlékérem (1991), Nyiredy Szabolcs Emlékérem (2020) kitüntetésekben részesült. A MOSZ „Gyógyszerészetért” Életműdíját 2003-ban kapta meg. A FIP Életműdíj (Lifetime Achievement in Pharmaceutical Practice) kitüntetettje (2007). A Lengyel és a Szlovák Gyógyszerészeti Társaság tiszteletbeli tagja (2002), az Olasz Gyógyszerészeti Szövetség: UTIFar Emlékérem kitüntetettje (1989). A Varsói Egyetem Emlékérme (1980), a Carl Gustav Carus Emlékérem (1985), és a Krakkói Egyetem Jan Saster Érme (1990) birtokosa.

Akik abban a szerencsében részesültünk, hogy személyesen ismerhetjük professzor urat, a rendkívül gazdag és eredményes életút főbb állomásai mögött látjuk a vezető egyetemi oktatót és közéleti embert. Vincze Zoltán felkészültségét, rendszeretetét, kiváló szervező képességét, elhivatottságát a szakma korabeli hazai és külföldi kiválóságai korán felismerték. Mentorai bizalmát és támogatását az élet minden esetben visszaigazolta, valamennyiüknek kiváló munkatársa lett. Vezetőként mindig kollektívában gondolkodott és sikereiben mindig osztozhattak munkatársai, akiket bizalommal kezelt, partnernek tekintett és – akár csak vezetőtársaival – velük is mindig jó személyes kapcsolatokra törekedett.