Emberség és lelkiismeretes munka
A Covid-időszak minden gyógyszertári dolgozó számára nagyon kemény időszak volt. Az ijedtség, félelem, bizonytalanság, az ismeretlen vírussal kapcsolatos nyugtalanító információk jelentős forgalomnövekedést generáltak kezdetben, elindult egy felvásárlási láz. Igyekeztünk helytállni, a lehető legjobb tudásunk, gyorsaságunk, készletünk birtokában expediálni. Közben napról napra változtak az előírt protokollok, a jogszabályok, amit figyelemmel kellett kísérni és természetesen be kellett tartani. A szokásos munka mellett napi rutin része lett a többszöri fertőtlenítés, ami a felületekre és eszközökre is kiterjedt, miközben sokszor a fertőtlenítők beszerzése is gondot okozott.
Kötelezővé vált a védőeszközök használata mind a patikai dolgozók, mind a lakosság számára, amikből rövid idő után sajnos csökkent a készletünk, a nagykereskedők pedig nem tudtak kiszolgálni. A további készletek beszerzése hatalmas energiát, igényelt, hogy megfelelő biztos forrásból, jó minőségű eszközöket tudjunk forgalmazni. Komoly megpróbáltatást jelentett a készletgazdálkodás, hiszen a nagykereskedők is csak limitáltan szállítottak, bevezették a dobozkorlátozást, sokszor a tartozásba ígért gyógyszerek dobozszáma több volt, mint amit a nagykereskedő aznap szállított. Akkor még független gyógyszertárként óriási segítséget jelentett, hogy szinte minden nagykereskedőtől tudtunk rendelni, így szinte minden igért tartozást ki tudtunk elégíteni. Miután a fertőtlenítők beszerezhetetlenekké váltak, az OGYÉI által javasolt magisztrális kézfertőtlenítő gyártásával próbáltuk a keresletet kiszolgálni. Hetente több liternyi kézfertőtlenítőt készítettünk a laborban, így ezt a problémát is sikerült megoldani. A nagyobb gondot a maszkok, gumikesztyűk, vitaminok, lázcsillapítók iránti kereslet jelentette. A hiánygazdálkodás felverte az árakat, de időnként így sem volt elég a készletünk.
Az idősek megóvása érdekében a hozzátartozó váltotta ki a gyógyszereket, sokszor két vagy három havi adagot is, TAJ-szám bemondása alapján. Ennek voltak hátrányai is, hiszen néha a kiváltás után derült ki, hogy a beteg a gyógyszerek egy részét már nem szedi. A háziorvosokat még nekünk is nehéz volt elérni a telefonos rendelési időszakban. A szakrendelők bezárása miatt több beteg hozzánk fordult kisebb-nagyobb problémáival, tőlünk próbáltak segítséget kérni, és természetesen, amiben tudtunk és ameddig a hatáskörünk engedte, segítettünk is.
Kihívást jelentett a téves információk eloszlatása is a betegek körében, a Covid-betegséggel, a vitaminokkal, lázcsillapítókkal, vagy akár a helyes maszk és kesztyű használattal kapcsolatban. Az OGYÉI-nek és a gyógyszerészi kamarának köszönhetően szinte minden nap kaptunk naprakész tájékoztatást, és segítségükkel a későbbiekben a védőoltáshoz is időben hozzájutott, aki élt a lehetőséggel.
A negyedik hullámra készülve elmondhatjuk, nehéz volt ugyan, de helytálltunk a hivatalos szervek elismerése nélkül is. Valószínű várnak még ránk nehéz időszakok, de aki emberséggel, lelkiismeretes munkával fog a továbbiakban is dolgozni annak erőt fog adni a patikába betérők köszönete, hálája, amiből viszont nagyon sokat kaptunk!
Tompa Ildikó
szakgyógyszerész
Kőhegy gyógyszertár, Pomáz