Sipos Emese

Prof. Sipos Emese 1989-ben végzett, okleveles gyógyszerészként a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, majd 2001-ben ugyanott megszerezte a Ph. D. fokozatát is. 2018-ban habilitált, ugyanazon egyetemen. Gyógyszertechnológiából szakvizsgázott 1997-ben, majd 2002-ben főgyógyszerész lett e területen.

Végzését követően egy éven át a Kolozsvári Gyógyszervállalatnál dolgozott, majd pedig két évet munkálkodott Segesváron, a kórházi gyógyszertárban. 1992 és 1995 között Marosvásárhelyen dolgozott, szintén kórházi gyógyszerészeti területen. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemnek 1995 óta oktatója / kutatója, először tanársegédi, majd 1998 és 2004 között adjunktusi, utána 2004-től egyetemi docensi, később pedig egyetemi tanári beosztásban, a Gyógyszertechnológiai Tanszéken. Jelenleg is a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen dolgozik, az Ipari Gyógyszerészeti és Gyógyszerészeti Menedzsment Tanszék vezetőjeként. 2008 és 2015 között a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán dékánhelyettesi megbízást töltött be.

Főbb kutatási területei kiterjednek a hidrogélek reológiai tulajdonságainak és a belőlük történő hatóanyagfelszabadulás vizsgálatára, nyújtott hatású tabletták formulálására, ciklodextrin komplexek előállítási folyamataira és gyógyszerészeti segédanyagokon végzett különféle vizsgálatokra is. Sikeres kutatómunkáját számos közleménye bizonyítja (az MTMT és a Google Scholar adatbázisainak összevetése alapján Hirsch indexe 7, 56 tudományos folyóiratcikk szerzője, amelyekre a kapott független idézettségeinek száma meghaladja a 155-öt, továbbá öt könyvet és egy könyvfejezetet is írt).

Számos kutatási együttműködése volt magyarországi kollégákkal is, többek között a Semmelweis Egyetem Egyetemi Gyógyszertár, Gyógyszerügyi Szervezési Intézet, valamint a Szegedi Tudományegyetem egyes gyógyszertechnológiai területen dolgozó kutatócsoportjaival.

Tudományos-szakmai szervezetekben betöltött vezető pozíciói közül kiemelendő az Erdélyi Múzeum Egyesület Orvosi és Gyógyszerészeti Szakosztályában, 2002 és 2009 között betöltött titkári feladatköre. Tagja még a Gyógyszerésztudományok Romániai Egyesületének és a Magyar Egészségügyi Társaságnak is.

2017-ben elnyerte az Erdélyi Múzeum Egyesület és a Gróf Mikó Imre Alapítvány „Apáthy István Tudományos Díját”.

Társaságunknak hosszú ideje óta aktív tagja és ennek kapcsán ő a Társaság egyik fő kontaktszemélye, illetve csatornája a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem körüli gyógyszerésztudományi közösséghez, akárcsak az ottani graduális és posztgraduális hallgatókhoz is. Sőt, igazából az egész erdélyi régió tekintetében ilyen szerepet tölt be. Ebben a minőségében – egyéb érdemei mellett – a Társaság által szervezett számos rendezvény tekintetében segített, mégpedig igen nagy mértékben, az erdélyi régióból a résztvevők toborzásában. Kiemelendő ezek közül a Rozsnyay Mátyás Emlékversenyek, vagy a Clauder Ottó Emlékversenyek számos esete.

Az aktív társasági szerepvállalása mellett kifejtett, a hazai és nemzetközi kapcsolatok, illetve a (szakmai) sajtóban kifejtett kiemelkedő tevékenységének elismeréséül, a centenáriumi Congressus Pharmaceuticus Hungaricus kongresszus Gyógyszertechnológiai Szekciójának elején, Társaságunk Országos Elnöksége a Társaság igen rangos elismerését jelentő „Koritsánszky Ottó Emlékérem” kitüntetésben részesítette Prof. Sipos Emesét.

Az emlékérmet és az oklevelet Prof. Szökő Éva, Elnök Asszony és Dr. Tábi Tamás, Főtitkár Úr adták át.