Antal István

Prof. Antal István 1987-ben végzett okleveles gyógyszerészként a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, majd 1995-ban PhD-fokozatot szerzett. 2003-ban habilitált gyógyszer-technológia területen. 1992-ben gyógyszer-technológiai területen szerzett szakgyógyszerészi képesítést.

Diplomaszerzése évében dolgozott gyógyszerészként a Kőbányai Gyógyszerárugyárban, majd pedig (és azóta folyamatosan) a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, illetve annak jogutódján, a Semmelweis Egyetemen dolgozott, dolgozik: kutat és tanít. 1987 és 1990 között, MTA TMB ösztöndíjas volt a Gyógyszerészeti Intézetben, majd ugyanott dolgozott tovább 1990 és 1995 között egyetemi tanársegéd, 1995 és 1998 között egyetemi adjunktus, 1998 és 2019 között pedig egyetemi docens beosztásban. 2019-ben egyetemi tanárrá nevezték ki.

A Gyógyszerészeti Intézetben, illetve a Gyógyszerésztudományi Karon számos vezetői pozíciót is betöltött. 1992 és 1997 között a kari FEFA Pályázatok Operatív Bizottságának volt a titkára, 1993 és 1999 között a Gyógyszerésztudományi Doktori Programtanácsban látta el a titkári teendőket. 1999 óta Gyógyszertudományok Doktori Iskola titkára, 2005 óta pedig annak programvezetője is. 2003 és 2004 között a Gyógyszerészeti Intézet megbízott igazgatója volt, majd pedig tíz éven keresztül igazgatóhelyettese, 2014 óta pedig ő vezeti az intézetet, intézetigazgatói pozícióban. 2004 és 2020 között, tizenhat éven át volt a kari Kreditátviteli Bizottság elnöke, 2007 és 2020 között, tizenhárom éven át pedig ő volt a Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar Dékánhelyettese, 2020 júliusától pedig annak dékáni feladatait látja el.

Kutatási tapasztalatai a gyógyszerformulálás kapcsolódó területeinek széles spektrumát ölelik fel, beleértve az ipari gyógyszer-technológiát, a biofarmáciát, betegközpontú gyógyszerforma-tervezést és készítményfejlesztést, kísérlettervezést és matematikai modellezést, a gyógyszerészeti segédanyagok jellemzését, nano- és multipartikuláris rendszerek kutatását, a hatóanyagleadást befolyásoló tényezők, illetve in vitro és in vivo összefüggések tanulmányozását. Irányításával Magyarországon elsőként kezdődött tudományos kutatás a NIR spektroszkópia gyógyszer-technológiai felhasználására, valamint világviszonylatban is elsőként vizsgálták az izomalt segédanyag alkalmazhatóságát pelletmagként gyógyszerhordozó multipartikuláris rendszerekben.

Kutatómunkája során törekedett szoros együttműködést kiépíteni a gyógyszeriparral, 6 szabadalom, illetve találmány társfeltalálója. A kutatás-fejlesztési tevékenység eredményességét fémjelzi, hogy munkacsapatának irányításával valósult meg számos készítmény prototípusainak fejlesztése, amelyet sikeres üzemesítések, majd klinikai vizsgálatok követtek. E transzlációs tevékenység eredményeként egy retard tablettakészítményt 2016-ban az FDA törzskönyvezett, majd 3 veteriner készítmény az Európai Unió 18 országában kapott forgalomba hozatali engedélyt.

Eredményes kutatási tevékenységét tudománymetriai adatai is mutatják. Az MTMT adatbázisa alapján Hirsch indexe 25, 164 tudományos folyóiratcikk szerzője, ezeknek független idézettsége 2245, továbbá 4 könyv, 4 angol és egy magyar nyelvű könyvfejezet fűződik a nevéhez. Irányításával eddig 13 hallgató szerzett PhD-fokozatot, jelenleg 6 hallgató munkáját irányítja.

Több külföldi tanulmányúton is részt vett, 1992-ben az amerikai egyesült államokbeli Princetonban (New Jersey, Sterling Health), majd 2000-ben a németországi Darmstadtban, 2006-ban és 2007-ben pedig a szintén németországi Binzenben (Glatt GmbH). A European Journal of Pharmaceutics and Biopharmacetics folyóirat 2005 májusi (szupplementum) számának, valamint a Pharmaceutics lap 2022-ben megjelent „Advanced Drug Delivery Systems and Technology in Hungary” különszámánal vendég társszerkesztője volt.

Oktatási tevékenysége keretében oktatja a Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán a Gyógyszer-technológia, Biogyógyszerészet, Ipari gyógyszer-technológia, Gyógyszerinnováció- és engedélyezés; Betegközpontú hatóanyag-felszabadító rendszerek, Állatgyógyászati készítmények, illetve a Klinikai farmakokinetika és biofarmácia tantárgyakat, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karán pedig a „Drug Delivery Systems” tárgyat.

Számos fontos hazai szakmai bizottságnak volt a tagja, így például 1996 és 1998 között a Magyar Gyógyszerész Kamara Nemzetközi Kapcsolatok Bizottságának, 2001 és 2004 között a Gyógyszerellátási Szakmai Kollégiumnak, 2004 és 2010 között a Gyógyszeripari Szakmai Kollégiumnak. 2005 óta tagja a Magyar Kísérletes és Klinikai Farmakológiai Társaságnak, 2015 óta pedig (meghívott) tagja a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének. 1999 óta tagja az MTA Gyógyszerésztudományi Komplex Bizottságnak, amelynek 1999 és 2002 között a titkára is volt. 2011 és 2015 között a Szakmai Kollégium Ipari Gyógyszerészeti Tagozatának elnökeként tevékenykedett.

Számos rangos díj és kitüntetés birtokosa, így például 1993-ban a „Dr. Mozsonyi Sándor Alapítvány” pályázatán oktatói kategóriában első díjat nyert, 1994-ban rektori dicséretet kapott, 1998 és 2001 között az MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíjasa volt, 2002-ben pedig megkapta az MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíj Kuratórium Elismerő Oklevelét. 2003-ban a Semmelweis Egyetem Kiváló Dolgozója lett, 2005-ben Kiváló Tudományos Diákköri Nevelő lett, majd 2006-ban elnyerte az Aesculap Alapítvány kiváló kutatói díját. 2010-ben a Semmelweis Egyetem Kiváló Oktatója lett, majd 2018-ban a Semmelweis Egyetem Kiváló PhD-oktatója is. 2023-ban a Semmelweis Egyetem Richter Gedeon Emlékérem és Jutalomdíját nyerte el.

Társaságunknak évtizedek óta aktív tagja, ennek keretében 2001 és 2004 között, majd pedig 2009 és 2016 között is tagja volt a „Gyógyszerészet” című szaklapunk szerkesztőbizottságának, 2019-től pedig felkért tagja az „Acta Pharmaceutica Hungarica” című szaklapunk szerkesztőbizottságának.

Társaságunk Gyógyszer-technológiai Szakosztályában több évtizede aktív, vezetőségi tag. A szakosztályban hosszú időn át különböző vezető tisztségeket is ellátott, így 1991 és 2004 között annak titkára volt, majd 2005 és 2008 között alelnöke, 2009 és 2016 között pedig elnöke, azóta pedig továbbra is a vezetőségének aktív tagja.

Az idei jubileumi CPH tudományos bizottságának a tagja volt.

2017-ben a Társaság Gyógyszer-technológiai Szakosztálya Hintz György Emlékéremmel tüntette ki.

Az aktív társasági szerepvállalása mellett kifejtett, nemzetközileg is kiemelkedő tudományos kutatómunkájának, alkalmazott gyógyszerészeti kutatási tevékenységének elismeréseként, a Centenáriumi Ünnepség keretében, Társaságunk Országos Elnöksége a Társaság igen rangos elismerését jelentő „Nikolics Károly Emlékérem” kitüntetésben részesítette prof. Antal Istvánt.

Az emlékérmet és az oklevelet prof. Szökő Éva elnök asszony és prof. Hohmann Judit tudományos alelnök asszony, valamint dr. Tábi Tamás főtitkár úr adták át.