A COVID-vakcináció ütemét 2021. első félévében a rendelkezésre álló vakcinák mennyisége és fajtája határozta meg. A kórházaknak, így a Bajcsy-Zsilinszky Kórháznak is egyik napról a másikra kellett biztosítaniuk az újabb és újabb személyi és tárgyi feltételeket az oltási kampányhoz. Az Intézeti Gyógyszertárnak kulcsszerepe volt és van a vakcinák beszerzésében, átvételében, megfelelő hőmérsékleten történő szakszerű tárolásában, …
Continue reading Komplex feladatok az oltási kampányban
Kategória:Kategorizálatlan
Biztos pont a járvány idején is
A 2020-as év nem várt eseményeket hozott életünkbe, új helyzeteket teremtett, melyekben új kihívásokkal kellett szembenéznünk. Március közepén kreativitásunkat s minden tudásunkat arra összpontosítottuk, hogy a hozzánk betérő – kígyózó sorokban álló – betegeket megfelelő védőfelszereléssel és fertőtlenítővel, majd gyógyszerrel lássuk el, mert több héten keresztül limitált dobozszámmal tudtunk csak rendelni. Folyamatosan expediáltunk, magisztrálisan készítettük a …
Continue reading Biztos pont a járvány idején is
Pályázat – Zalai Károly Emlékérem – 2021
A Pályázati felhívás végzős gyógyszerészhallgatók részére A Magyar Gyógyszerésztudományért Alapítvány pályázati felhívást tesz közzé a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Budapesti Szervezete kezdeményezésére alapított Zalai Károly Emlékérem elnyerésére Célja: Elismerésben részesíteni azon végzős gyógyszerészhallgatót, aki az egyetemi tanulmányait példaértékű módon, kimagasló eredménnyel végezte. Továbbá a gyógyszerész- vagy az orvostudományok területén önálló kutató munkát végzett, melyet igazolható módon tudományos folyóiratban …
Continue reading Pályázat – Zalai Károly Emlékérem – 2021
1%
Tisztelt Kolleginák és Kollégák! Az idén is lehetőségük van arra, hogy a 2019. évi személyi jövedelemadójuk 2×1 százalékáról rendelkezzenek. Az egyik 1 százalékot a külön törvényben meghatározott társadalmi szervezet, alapítvány vagy külön nevesített intézmény, elkülönített alap javára juttathatják. A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság mindenben megfelel a törvény előírásainak, így tisztelettel megkérjük Önöket, hogy élve ezzel a …
Continue reading 1%
Továbbképzéseink – 2019. I. félév
Tisztelt Kollégák! Ezúton értesítem Önöket a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság 2019. I. féléves szabadon választható továbbképzéseiről.
Kiállítói jelentkezési lap – XLIV. Gyógyszeranalitikai Továbbképző Kollokvium
{ BreezingForms : kiallitoi_jelentkezesi_lap_analitika }
Szerzőinkhez
A Gyógyszerészet szerzői útmutatója ezen a linken letölthető.
A Zalai Károly Emlékérem díjazottjai
Az MGYT Budapesti Szervezete által alapított Zalai Károly Emlékérem 2018 évi díjazottjai: Faragó Zoltán és Lakatos Péter Pál a Semmelweis Egyetem végzős hallgatói.
Álláslehetőség
A Hungaropharma Zrt. vezető és egyben meghatározó nagykereskedő az egészségügyi termékek piacán, a minőségi gyógyszerkereskedelmi szolgáltatások elkötelezett híve. Minőségbiztosítási Igazgatóságunk csapatába keresünk, Gyógyszerész munkatársat. Amit a Hungaropharmáról feltétlenül tudni érdemes: A Hungaropharma Zrt. Magyarország TOP 30 vállalata közé tartozik, piacvezető nagykereskedő az egészségügyi termékek piacán. Élen járunk a nagykereskedelmi logisztikai innováció és az ágazati szereplők …
Continue reading Álláslehetőség
HSPS – about us
Hungarian Society for Pharmaceutical Sciences The Hungarian Society for Pharmaceutical Sciences was founded – on the combined initiative of Dr. Endre Deér and Dr. Pál Lipták, initially with the participation of university educators, and after approval of its statutes by the Interior Minister – on 20 September 1924, with the objectives of ”promoting ethical pharmacy”, ”cultivating love of …
Continue reading HSPS – about us
Kiállítói jelentkezési lap – XLIII. Gyógyszeranalitikai Továbbképző Kollokvium
{ BreezingForms : kiallitoi_jelentkezesei_lap_analitika }
Tagsági adatfrissítő lap
{ BreezingForms : tagsagi_adatfrissito }
Gyógyszerészet megrendelés
Az alábbi adatlap kitöltésével rendelheti meg a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Gyógyszerészet c. szaklapját. Éves előfizetési díja 32400 Ft + áfa (bruttó 34020,- Ft) / év, (2700 + áfa [bruttó: 2835 Ft]) / hó. Amennyiben a fizetési lehetőségek közül az átutalást válaszatja, emailben küldjük el a számlát, majd a számlán feltüntetett számlaszámra hivatkozással indítsa el átutalását …
Continue reading Gyógyszerészet megrendelés
Impresszum
Honlaptulajdonos: Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság 1085 Budapest, Gyulai Pál u. 16. I/2. Felelős szerkesztő: a Társaság elnöksége
Záróvizsga gyakorlati tematikák
A négy Gyógyszerésztudományi Kar által közösen elfogadott közforgalmú és kórházi záróvizsga gyakorlati tematikák és akkreditációs feltételrendszer bemutatása A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Congressus Pharmaceuticus Hungaricus rendezvényén, 2014. április 10-én az Oktatási Szakosztály által szervezett szekcióban a Gyógyszerésztudományi Karok Dékánjai és a Társaság elnöke szándéknyilatkozatot írtak alá, amelyben kifejezték, hogy oktatási kérdésekben évente legalább egy alkalommal megbeszélést …
Continue reading Záróvizsga gyakorlati tematikák
A Rozsnyay Mátyás Emlékverseny Alapszabálya
A Rozsnyay Mátyás Emlékverseny Alapszabálya A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság (MGYT) Elnöksége, az MGYT megyei (és budapesti) gyógyszerellátási szervezeteinek, Kórházi Gyógyszerészeti Szervezetének, valamint az MGYT szakosztályainak vezetői közösen elhatározzák, hogy a gyógyszerészeti tudományok széleskörű művelése, a gyógyszerellátásban dolgozó fiatal tehetségek felkarolása érdekében az 1965 óta működő Rozsnyay Mátyás Emlékverseny Alapszabályát az alábbiak szerint módosítják. 1. …
Continue reading A Rozsnyay Mátyás Emlékverseny Alapszabálya