Elnök: Vasas Gábor
Titkár: Rédei Dóra
Vezetőségi tagok: Béni Szabolcs, Böszörményi Andrea, Czirbus Zoltán, Csupor Dezső, Farkas Ágnes, Gonda Sándor, Horányi Tamás, Horváth Györgyi, Kindlovits Sára, Pluhár Zsuzsanna, Tóth Barbara, Vasas Andrea, Ványolós Attila, Zámboriné Németh Éva
Az 1964. június 14-én létrehozott Gyógynövény Szakosztály fő feladata a gyógynövényekkel kapcsolatos hazai tudományos tevékenység összefogása. A Szakosztály szervezésében 1960-ben került megrendezésre az első Gyógynövény Szimpozion. Azóta is rendszeresen megrendezzük a hazai gyógynövénykutatók legrangosabb tudományos fórumát Magyar Gyógynövény Konferencia címmel. Fontos célunk hogy a fiatal gyógynövénykutatók munkájának bemutatására, szakmai kapcsolataik megerősítésére is alkalmat teremtsünk. Ezt szolgálja a Fiatal Gyógynövénykutatók Fóruma, amelyet 2014 óta évente megrendezünk. Emellett más szervezetekkel (pl. Magyar Étrend-kiegészítő Gyártók és Forgalmazók Szövetsége, Magyar Biológiai Társaság Botanikai Szakosztálya) közös előadóülések, konferenciák szervezésével kívánjuk szolgálni a szakmai információk cseréjét.
A Szakosztály legmagasabb szakmai elismerése az 1977-ben alapított Augustin Béla Emlékérem. A kiemelkedően sikeres fiatal gyógynövénykutatók díjazására a Richter Gedeon Nyrt. támogatásával 2016-ban létrehoztuk a Szász Kálmán-díjat, amelyet háromévente adunk át.
A nemzetközi kapcsolatok építésének jegyében a Gyógynövény Szakosztály csatlakozott az ESCOP-hoz (European Scientific Cooperative on Phytotherapy), a fitoterápiás szakmai társaságok legnagyobb európai szervezetéhez, és saját képviselőkkel részt vesz annak munkájában.
A szakmai profil megtartása mellett a Szakosztály célul tűzte ki tevékenységének kiszélesítését. Fontosnak tartjuk, hogy a gyógynövényekkel kapcsolatos hírek, szakszerű információk a laikus közönséghez is eljussanak. Ennek szellemében született meg 2013-ban Az év gyógynövénye kezdeményezés, amely révén évről évre újabb gyógynövényt állítunk az érdeklődés középpontjába. Létrehoztunk egy gyógynövényekkel foglalkozó portált, a Gyógynövénylapot, amelyen rendszeresen jelennek meg rövid, közérthető írások. A Szakosztály és a Gyógynövénylap a gyors információáramlás elősegítése érdekében egyaránt rendelkezik Facebook oldalakkal.
A nagyközönség megszólításával kapcsolatosak az általános és középiskolás diákokat célzó pályázatok, amelyek célja a fiatalok gyógynövények iránti érdeklődésének felkeltése. A 2017-ben általános iskolásoknak megszervezett nagy sikerű rajzpályázatot követően egy középiskolásokat megcélzó tudományos poszterpályázat követte. A Gyógynövény Szakosztály az egyik támogatója a középiskolások számára megszervezett Herba Medica Tanulmányi Versenynek.
A szakosztály tiszteletbeli elnökei: prof. Szendrei Kálmán, Dános Béla, prof. Máthé Imre, prof. Hohmann Judit.