A rendezvény meghívója az alábbi képre kattintva elérhető. Az MGYT Gyógyszertechnológiai Szakosztályának Vezetősége 2017-ben úgy döntött, hogy a „nagy” konferenciákon való részvétel mellett, biztosítsunk lehetőséget fiatal technológus kollégáknak ahhoz, hogy eredményeiket verbális formában bemutassák hazai körülmények között. Célunk volt ismételten, kicsit megújított formában megszervezni a korábban már alkalmazott 1 napos technológiai rendezvényeket. Ezt próbáltuk megjeleníteni …
Continue reading VIII. Fiatal Technológusok Fóruma
Címke:Letöltés
VII. Fiatal Technológusok Fóruma – beszámoló
A Gyógyszertechnológiai Szakosztály 2017-ben megválasztott új vezetősége úgy döntött, hogy kicsit megújított formában megszervezi a korábban már alkalmazott 1 napos technológiai rendezvényeket „Fiatal Technológusok Fóruma” elnevezéssel, melyből minden évben tartottunk egyet. A határozott szándékunkat az is jelezte, hogy már az elsőre elkészült a rendezvény saját logója magyar és angol nyelvű változatban, melyet évről évre aktualizáltunk. …
Continue reading VII. Fiatal Technológusok Fóruma – beszámoló
VII. Fiatal Technológusok Fóruma
Az MGYT Gyógyszertechnológiai Szakosztályának Vezetősége 2017-ben úgy döntött, hogy a „nagy” konferenciákon való részvétel mellett, biztosítsunk lehetőséget fiatal technológus kollégáknak ahhoz, hogy eredményeiket verbális formában bemutassák hazai körülmények között. A rendezvény meghívója és tudományos programja ezen a linken elérhető. Célunk volt ismételten, kicsit megújított formában megszervezni a korábban már alkalmazott 1 napos technológiai rendezvényeket. Ezt …
Continue reading VII. Fiatal Technológusok Fóruma
VI. Fiatal Technológusok Fóruma
Az MGYT Gyógyszertechnológiai Szakosztályának Vezetősége 2017-ben úgy döntött, hogy a „nagy” konferenciákon való részvétel mellett, biztosítsunk lehetőséget fiatal technológus kollégáknak ahhoz, hogy eredményeiket verbális formában bemutassák hazai körülmények között. Célunk volt ismételten, kicsit megújított formában megszervezni a korábban már alkalmazott 1 napos technológiai rendezvényeket. Ezt próbáltuk megjeleníteni a 2018-ban indult rendezvény „sorozat” elnevezésében is, amikor …
Continue reading VI. Fiatal Technológusok Fóruma
V. Fiatal Technológusok Fóruma
Az MGYT Gyógyszertechnológiai Szakosztályának Vezetősége 2017-ben úgy döntött, hogy a „nagy” konferenciákon való részvétel mellett, biztosítsunk lehetőséget fiatal technológus kollégáknak ahhoz, hogy eredményeiket verbális formában bemutassák hazai körülmények között. Célunk volt ismételten, kicsit megújított formában megszervezni a korábban már alkalmazott 1 napos technológiai rendezvényeket. Ezt próbáltuk megjeleníteni a 2018-ban indult rendezvény „sorozat” elnevezésében is, amikor …
Continue reading V. Fiatal Technológusok Fóruma
IV. Fiatal Technológusok Fóruma
Az MGYT Gyógyszertechnológiai Szakosztályának Vezetősége 2017-ben úgy döntött, hogy a „nagy” konferenciákon való részvétel mellett, biztosítsunk lehetőséget fiatal technológus kollégáknak ahhoz, hogy eredményeiket verbális formában bemutassák hazai körülmények között. Célunk volt ismételten, kicsit megújított formában megszervezni a korábban már alkalmazott 1 napos technológiai rendezvényeket. Ezt próbáltuk megjeleníteni a 2018-ban indult rendezvény „sorozat” elnevezésében is, amikor …
Continue reading IV. Fiatal Technológusok Fóruma
III. Fiatal Technológusok Fóruma
Az MGYT Gyógyszertechnológiai Szakosztályának Vezetősége 2017-ben úgy döntött, hogy a „nagy” konferenciákon való részvétel mellett, biztosítsunk lehetőséget fiatal technológus kollégáknak ahhoz, hogy eredményeiket verbális formában bemutassák hazai körülmények között. Célunk volt ismételten, kicsit megújított formában megszervezni a korábban már alkalmazott 1 napos technológiai rendezvényeket. Ezt próbáltuk megjeleníteni a 2018-ban indult rendezvény „sorozat” elnevezésében is, amikor …
Continue reading III. Fiatal Technológusok Fóruma
Gyógyszerészek világnapja – 2020 – előadások
Kedves Kollégánk! A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság 2020. szeptember 25-én ismét csatlakozott a FIP által meghirdetett Gyógyszerészek Világnapja programsorozathoz. Ebben az évben a „Új kihívások a gyógyszerészetben” a téma. Ehhez kapcsolódóan négy on-line előadásra, valamint egy mintaelőadásra került sor. Az on-line előadásokról készült videofelvételek – hamarosan – előzetes regisztráció után a www.mgyt.hu honlapról díjtalanul letölthetők és …
Continue reading Gyógyszerészek világnapja – 2020 – előadások
EESZT hírlevél – 2020. 1. szám
Tovább bővül az EESZT felhasználóinak köre 2020. január 1-ig minden, nem közfinanszírozott szolgáltatást nyújtó orvosi és fogorvosi szolgáltatási típuskóddal és működési engedéllyel rendelkező egészségügyi szolgáltatónak el kellett végeznie a csatlakozással kapcsolatos teendőit, és legkésőbb 2020. június 1-től meg kell kezdeniük az EESZT-be történő adatszolgáltatást. A teljes hírlevél erre a linkre kattintva letölthető
DDRS 2020 konferencia
Postponing the DDRS2020 Conference to 19-21 October 2020 Dear Participants, This is an official communication of the Organisers of DDRS 2020 Conference. The Co-Chairs and the Local Organisers of DDRS 2020 have been continuously monitoring the epidemic situation caused by corona virus. During the last 2 days 4 infected persons have been isolated in Hungary, …
Continue reading DDRS 2020 konferencia
Gyógyszerészek világnapja – 2019 – előadások
Gyógyszerészek világnapja – 2019 – előadások Kedves Kollégánk! A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság 2019. szeptember 25-én ismét csatlakozott a FIP által meghirdetett Gyógyszerészek Világnapja programsorozathoz. Ebben az évben a „Biztonságos és hatásos gyógyszert mindenkinek!” a téma.