Az MGYT Gyógyszertechnológiai Szakosztályának Vezetősége 2017-ben úgy döntött, hogy a „nagy” konferenciákon való részvétel mellett, biztosítsunk lehetőséget fiatal technológus kollégáknak ahhoz, hogy eredményeiket verbális formában bemutassák hazai körülmények között.
Célunk volt ismételten, kicsit megújított formában megszervezni a korábban már alkalmazott 1 napos technológiai rendezvényeket. Ezt próbáltuk megjeleníteni a 2018-ban indult rendezvény „sorozat” elnevezésében is, amikor annak a „Fiatal Technológusok Fóruma” elnevezést adtuk. Az eddigi négy sikeres rendezvény után most megszervezzük a „V. Fiatal Technológusok Fórumá”-t is, ismét jelenléti módon, de szükség esetén online kapcsolódási lehetőséggel.
Részvétel:
Díjmentes, az előadók PhD hallgatók, fiatal oktatók, de akár TDK hallgatók is lehetnek mind tagjaink közül, mind szakosztályi tagságtól függetlenül. Az előadók a rendezvényen megtartott előadásuk után részvételükről oklevelet kapnak.
Előadás bejelentés:
Előadások nyelve: magyar, esetleg angol az előadó választása szerint, tudományterülete: gyógyszertechnológia. Terv szerint a 20 perces előadásokat 10 perc diszkusszió követi majd.
Jelentkezés módja és határideje:
Kérjük megadni a szerző(ke)t, munkahely(ük)et, az előadás címét (angol nyelvű előadás esetén mindent angolul). Az előadói és a résztvevői jelentkezéseket a következő e-mail címre kérem küldeni: geza.regdon@pharm.u-szeged.hu
Jelentkezési határidő: 2022. május 11.
Absztrakt:
Terveink szerint egy absztrakt füzetet jelentetünk meg online, melyben minden absztraktnak egyedi DOI száma is lesz, úgy, mint az korábban is történt. Ehhez szükséges a levélhez csatolt sablon szerinti absztrakt beküldése a jelentkezéssel együtt (sablonokon kívül csatoltam minta absztraktokat is PDF-ben). Az absztrakt magyarul kell, angolul csak akkor, ha az előadás is angolul lesz. Kérésre lehetőség van absztrakt nélkül is előadást tartani, de a jelentkezési határidő ekkor is ugyanaz.
Előadások helyszíne és időpontja:
A Richter Gedeon NyRt képzési centrumában tartjuk meg Budapesten a rendezvényt 2022. május 23-án (hétfőn) 10 órai kezdő időponttal. A helyszín és a büfé biztosításával a Richter Gedeon NyRt. támogat bennünket, melyet ezúttal is hálásan köszönünk.
Szeged, 2022. április 28.
ifj. Dr. Regdon Géza
MGYT Gyógyszertechnológiai Szakosztály elnöke