Béres József és Marosi György János kitüntetése

Magyarország köztársasági elnöke nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából kitüntetéseket adományozott.

Dr. Béres József a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést vehetett át.

Dr. Béres József a magyar emberek egészségének megőrzését évtizedek óta elkötelezetten szolgáló, a természetes gyógyászati módszereket, illetve az emberi szervezet ellenálló képességének erősítését széles körben népszerűsítő munkáját a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetéssel ismerték el. A magas rangú állami elismerést Novák Katalin köztársasági elnök adta át, Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László házelnök jelenlétében a Parlamentben.

Társaságunk hálás Béres Józsefnek, aki a Béres Gyógyszergyár Zrt. elnökeként támogatja, hogy cégük anyagi támogatásával is rendszeresen segítse Alapítványunk és Társaságunk szakmai munkáját, rendezvényeit.

Kitüntetéséhez gratulálunk!


Marosi György János Széchenyi-díjat vehetett át.

Prof. Marosi György János vegyészmérnök, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályafutása során a polimer kompozitok és gyógyszerrendszerek innovatív, biztonságos technológiáinak kifejlesztése és ipari bevezetése terén elért, nemzetközileg is kiemelkedő eredményei, valamint iskolateremtő kutatói-oktatói tevékenysége elismeréseként.
Marosi György János a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Gyógyszertechnológia Szakosztályának vezetőségi tagja.

Kitüntetéséhez gratulálunk!

Forrás: MTI / Illyés Tibor