
A Gyógyszerészet szerkesztősége a Brantner Antal Ifjúsági Nívódíj (BrAIN) pályázattal, a lap korábbi felelős szerkesztője, Brantner Antal előtt tiszteleg. A pályázat célja a gyógyszerészhallgatók és 35 év alatti gyógyszerészek magyar nyelvű publikációs aktivitásának növelése, valamint potenciális konzulensek ösztönzése a tehetséges fiatalok közleményírásba való bevezetésére.
Az első, 2019/2020-as évadban 8, míg a 2020/2021-es pályázat keretein belül 15 közlemény jelent meg a Gyógyszerészet hasábjain. A napjainkban lezáruló 2021/2022-es BrAIN pályázatra 35 pályamunka érkezett. A bíráló bizottság ezek közül 28-at ajánlott kézirat formájában való kidolgozásra. Az ősz során végül 23 pályázati kézirat érkezett be, amelyek a nemzetközi tudományos lapoknál alkalmazott részletes, anonim szakmai bírálaton estek át. A szerzői javításokat követően a szerkesztőség végül 17 dolgozatot fogadott be közlésre, melyeket az elmúlt és a következő hónapokban sorozat formájában, BrAIN-logóval jelölve közöltük, illetve közöljük (lásd táblázat). Ezek közül került kiválasztásra a két legjobbnak tartott közlemény, amelyek első szerzőit a Társaság elnöksége Brantner Antal Ifjúsági Nívódíjban és – a Magyar Gyógyszerkutatásért Alapítvány kuratóriuma támogatásával – pénzjutalomban részesíti, konzulenseik pedig elismerő oklevelet kapnak. Valamennyi, a pályázat keretében megjelenő közlemény első szerzője és a felkészülést segítő konzulens is éves Gyógyszerészet-előfizetésben és oklevélben részesül. A jók közül a legjobb, a Nívódíjas közlemények kiválasztása idén is komoly fejtörést okozott a szerkesztőségnek, hiszen nagyszámú kiváló minőségű, a gyógyszerészet különböző területeiről érkezett dolgozat közül kellett válogatnunk.
A 2021/2022. év Brantner Antal Ifjúsági Nívódíjasai:
Kalmár Barna, akinek a „E-cigaretta-folyadékok analitikai vizsgálata” című közleménye (társszerző-konzulens: Proszenikov Anita) kiváló összefoglalást nyújt az e-cigarettával kapcsolatos tudnivalókról, és saját kísérletes eredményekkel teszi még relevánsabbá és aktuálisabbá mondanivalóját. A téma számos területre kiterjedő, tudományos igényű, ugyanakkor célratörő és gyakorlatias bemutatása segítséget nyújthat a gyógyszerészeknek egészségmegőrző-tanácsadó tevékenységük végzéséhez.
Kis Nikolett, akinek a „In situ filmképző rendszer mint innovatív dermalis gyógyszerforma” című dolgozata (társszerzők: Kovács Anita, Berkó Szilvia) tömör, közérthető és jó stílusú összefoglalót nyújt egy innovatív, ugyanakkor a gyógyszeriparban is egyre inkább elterjedő gyógyszerformáról. A közlemény maradéktalanul alkalmas a gyógyszerészek magas színvonalú továbbképzésére.
A díjazottaknak és valamennyi pályázónak és konzulensnek szívből gratulálunk a nagyszerű teljesítményhez, és őszintén reméljük, hogy a jövőben is szerzőink között üdvözölhetjük őket!
Fontosnak tartjuk, hogy a jövőben minél több fiatal, gyógyszerésztudományokkal foglalkozó szakember mélyíthesse tudását, és szerezzen publikálási tapasztalatokat, ezzel is hozzájárulva a magyar nyelvű gyógyszerészeti szakirodalom műveléséhez, gazdagításához. Kulcskérdésnek tartjuk, hogy a tapasztaltabb kollégák konzulensként, oktatóként a jelenleginél nagyobb figyelmet fordítsanak arra, hogy a gyógyszerészhallgatókat és fiatal szakembereket bevezessék a szakirodalom értő olvasásának és megteremtésének fortélyaiba.
Reméljük, a BrAIN-pályázat lassan hagyománnyá válik. Áprilisban tehát ismét meghirdetjük, és májusi 31-ig lehet jelentkezni a 2022/2023. évi Brantner Antal Ifjúsági Nívódíj pályázatra, amit ezúton is szeretettel ajánlunk a 35 év alatti gyógyszerész kollégák és potenciális konzulenseik figyelmébe.