Az MGYT Gyógynövény Szakosztályának kezdeményezésére 2018. május 2-án a Magyar Posta a 2018-as év gyógynövényét, a levendulát ábrázoló bélyegblokkot bocsátott ki.
Remélhetőleg a gyógyszerész kollégák közül is sokak tetszését elnyeri majd a Maros Krisztina, fiatal grafikusművész által tervezett bélyeg és alkalmi boríték. Az 1000 Ft névértékű blokk 70 000 példányban jelent meg. A szenvedélyes bélyeggyűjtők bizonyára megvásárolják majd, de lehet ez első, emlékezetes darabja is egy most induló gyűjteménynek.
A bélyegblokk és az alkalmi boríték megvásárolható a filatéliai szakszolgálatot nyújtó postahivatalokban, illetve megrendelhető a Magyar Posta Zrt. webshopjában. Alkalmi és első napi bélyegző korlátozott ideig kérhető az ország számos településén működő elsőnapi postákon. Reméljük, hogy a bélyeg és a boríték a 2018. június 8-9. között Visegrádon megrendezésre kerülő XV. Magyar Gyógynövény Konferencián rendezvényposta keretében is kapható lesz.
A Gyógynövény Szakosztály ezzel a bélyegtéma-javaslattal is szeretné a lakosság körében népszerűsíteni az Év gyógynövénye kezdeményezést, valamint megerősíteni a korszerű fitoterápia jelentőségét a betegségek gyógyításában és megelőzésében, valamint hangsúlyozni a gyógyszerészek szerepét a szakszerű gyógynövény-alkalmazásban.
Hivatkozások:
https://www.posta.hu/belyeg/belyegeink/ujdonsagok/ev-gyogynovenye-2018-valodi-levendula