Felhívás új Rozsnyay konzulenseknek

Rozsnyay konzulensek

Felhívás új Rozsnyay konzulensek számára a versenyzőknek kidolgozandó témá(k) meghirdetésére

Tisztelt kolléga! Amennyiben Ön a tavalyi évben nem hirdetett meg témát a Rozsnyay Mátyás emlékversenyen induló gyógyszerészek számára a Gyógyszerészetben, illetve Társaságunk honlapján, szeretnénk arra buzdítani, hogy ezt az idén tegye meg! 

(A tavaly témát meghirdetett konzulenseket közvetlen emailben kerestük meg.) Ezzel segíthet hozzájárulni, hogy a versenyen indulni szándékozó fiatal gyógyszerész kollégák a lehető legszélesebb palettából választhassák ki a számukra leginkább megfelelő/testhezálló témát.

Ehhez nem kell mást tennie, mint az Ifjúsági Bizottság részére (a marattesz@gmail.com email címre) kitöltve elküldeni az erről a linkről táblázat oszlopait:

A táblázatban a témák neve mellett az email cím és a telefonos elérhetőség a legfontosabb adatok, hiszen a versenyzők ezen keresztül fognak a meghirdetett témákra jelentkezni.

Fontos tudni, hogy a Rozsnyay Mátyás Emlékversenyen a közforgalomban, kórházi-klinikai gyógyszerellátásban, illetőleg a nagykereskedelemben dolgozó, legfeljebb 35 éves fiatal gyógyszerészek indulnak, akik egy-egy elméleti, szakirodalmi elemzésen és/vagy kísérletes munkán alapuló témát dolgoznak ki, jellemzően a versenyt megelőző durván pár hónapos-fél éves időszakban. A kutatómunkát munkájuk mellett végzik, limitált időben. Célszerű, ha a meghirdetett téma valamilyen módon kapcsolódik a fenti szakmaterületek hétköznapi, gyakorlati munkájához.

A 2017-es Rozsnyay Mátyás Emlékverseny a gyönyörű szép Sopronban, a „Hűség városában” kerül megrendezésre, amelyre az induló fiatal gyógyszerészek mellett természetesen – amennyiben lehetőségeik engedik – szívesen várjuk a fiatalokat felkészítő konzulenseket is!

Kérjük, hogy Rozsnyay konzulensnek történő jelentkezésüket a fenti táblázat kitöltésével és elküldésével lehetőleg legkésőbb október 11-ig jelezzék a fenti email címen. A megadott dátumot követően beérkezett konzulensi jelentkezéseket/témajavaslatokat a honlapon ugyanúgy közzétesszük (fontos azonban, hogy minél később kerül ki egy téma, annál kisebb valószínűséggel jelentkeznek majd rá a versenyzők), azonban a Gyógyszerészetben történő megjelentetésüket már nem tudjuk garantálni, megértésüket köszönjük.

A Szervezőbizottság nevében segítségüket és együttműködésüket előre is hálásan köszöni:

Marosi Attila

MGYT IB