Gyógyszerészek világnapja – 2017

Gyogyszereszek vilagnapja 2017 kis logo

Kedves Kollégák!
2017. szeptember 25-én ünnepeljük a Gyógyszerészek Világnapját. Központi rendezvényünket az Egis Tudományos és Technológiai Központjában tartjuk a Magyar Tudományos Akadémia Gyógyszerésztudományi Osztályközi Állandó Bizottságával,  együttes üléseként, „A kutatástól a betegellátásig: Gyógyszerészek az Ön szolgálatában” címmel.

 Az előadóülésen többek között először hangzanak el azok a mintaelőadások, amiket az előzetesen meghirdetett „Képzők képzése” programunk keretében dolgoztak ki kollégáink (Csupor Dezső, Oláh Gábor, Pál Szilárd, Bácskay Ildikó és Gyermán Anna), hogy ezzel is segítsük Önöket a betegek és a lakosság egészségügyi ismereteinek gyarapítása terén végzett munkájukban. Október közepén/végén konzultációs lehetőséget biztosítunk az előadások készítőivel mindazoknak, akik részt szeretnének venni betegedukációs programunkban (az időpontot a honlapunkon tesszük közzé). Erre a jelentkezéseket a titkarsag@mgyt.hu e-mail címre várjuk. A mintaelőadások és az ezek alapján készült plakát és szórólap szeptember 25-től elérhetők, letölthetők lesznek honlapunkon.

Bízunk abban, hogy minél többen csatlakoznak a programunkhoz és ezt a lehetőséget kihasználva is segítik betegeik egészségügyi informáltságát!

MGYT Elnöksége 

A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság
és az MTA Gyógyszerésztudományi Osztályközi Állandó Bizottság
közös rendezvényének programja a
„Gyógyszerészek világnapja” alkalmából

 1. Köszöntések

Hodász István vezérigazgató, Egis Gyógyszergyár Zrt.

Prof. Szökő Éva elnök, Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság

Prof. Klebovich Imre elnök, MTA Gyógyszerésztudományi Osztályközi Állandó Bizottság

 

2. Előadások

Üléselnökök: Prof. Szökő Éva és Prof. Klebovich Imre

Originális gyógyszerkutatás napjainkban – a cariprazin tükrébenLaszlovszky István, Richter Gedeon Nyrt.

Gyógyszerforma és technológiai fejlesztési lehetőségek hagyományos megjelenésű készítmények esetén Bajdik János, Meditop Gyógyszeripari Kft.

Kórházi, klinikai gyógyszerészek a hazai betegellátásban: jelenlegi és jövőbeni szerepek Bodó Gabriella, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház

Tények és tévhitekCsupor Dezső, Oláh Gábor, Pál Szilárd, Szegedi Tudományegyetem, Debreceni Egyetem, Pécsi Tudományegyetem

A gyógyszerszedés a hétköznapokban, avagy Ne csak a kockázatokról és mellékhatásokról beszéljünk!Bácskay Ildikó, Gyermán Anna, Debreceni Egyetem

  

Prof. Szökő Éva
Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság
elnök

 

Prof. Klebovich Imre
MTA Gyógyszerésztudományi Osztályközi Állandó Bizottság 
elnök