Laszlovszky István Gábor Dénes díjat kapott

2019. december 17-én 31. alkalommal adták át a a technológiai innováció, műszaki és mérnöki kutatómunka terén mutatott kiemelkedő teljesítményeket elismerő 2019-es Gábor Dénes-díjakat kedden. Összesen kilencen, köztük két határon túli magyar tudós, kutató és feltaláló kaptak díjat 2019-ben.

„A jövőtől való félelemmel, szorongással és tehetetlenséggel szemben ma is egyetlen orvosság van az, amit Gábor Dénes is felismert (…), hogy a jövő csak az ember által és csak az ember javára alakítandó, vagy ahogy Gábor Dénes fogalmazott, a jövő feltalálható” – mondta a díjátadón Kövér László, az Ország­gyűlés elnöke. A 31. alkalommal átadott elismerésben részesült  Laszlovszky István szakgyógyszerész.

Laszlovszky István szakgyógyszerész, a Richter Gedeon Nyrt. klinikai projektkoordinátora, több évtizedes non-klinikai és klinikai kutató-fejlesztő tevékenységéért, a kiemelkedően széleskörű szakmai publikációs és oktatói tevékenységéért vehette át a díjat.

Laszlovszky István kitüntetéséhez szívből gratulálunk.

A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság elnöksége